„Családi hétvégék velünk” első állomás - Orczy Kalandpark

Árpád hídi gyülekezővel indult a nap, az izgalmak pedig egyre jobban fokozódtak, ahogy a családok közeledtek a kalandpark felé. Érkezés után természetesen a legelső dolog a kötélpálya biztonsági szabályzatával való megismerkedés volt, amely során az oktató különösen a karabiner használatára hívta fel a figyelmet. Ezt követően a résztvevő gyermekek a dolgozók segítségével felszerelték a biztonsági felszerelést és feltették sisakjaikat.

Mindenki a korcsoportjának és magasságának megfelelő akadálypályán próbálhatta ki ügyességét, és a gyerekek a bejáratnál kapott, a pálya nevét tartalmazó karszalagoknak köszönhetően véletlenül sem keveredhettek át nem nekik való terepre. A pályák elnevezése „Szarka, Sólyom, Héja, Méhecske és Darázs” volt, melyek tükrözték az adott pálya erősségét.

Valamennyi gyermek legyőzte az neki megfelelő akadálypályát, melyek után megérdemelten fogyaszthatták el uzsonnáikat.

A kalandos nap végeztével a gyerekek szüleik kíséretében indultak haza, út közben pedig az akadálypályán szerzett élményeikről és bizonyított ügyességükről büszkén meséltek egymásnak és szüleiknek egyaránt - számolt be róla Halász Jánosné, családgondozó.

A program érdekesnek és izgalmasnak bizonyult, erről mi sem árulkodik jobban, mint a képekről visszaköszönő nevető arcok, és a sugárzó boldog tekintetek.

A „Családi hétvége velünk” első hétvégéjéről készült képeket itt tekinthetik meg.

 

Képgaléria