Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat szociális intézménye
Akadálymentes változat

Keresés

2019. Szeptember
HKSzeCsPSzoV
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Hagyomány született!2019.08.23

Augusztus 21-én délután kultúrtörténeti jelentőségű eseménynek lehettek tanúi mindazok, akik a Prevenciós Központ és a SKult13 Kft. meghívását elfogadva részt vettek a Jászai Mari téren megrendezett Mini Pikniken. A rendezvény egy hagyományteremtő sorozat első állomása volt: a rendezők szándéka szerint ezentúl a Mini Piknik a kerület nyári kulturális programjának integráns része lesz. 

  

Köztudomású, hogy a nagyszerű dolgok megszületését gyakran egy egyszerű, kézenfekvőnek látszó, de korábban rejtve maradt ötlet előzi meg. Ez a tétel igazolódott a Mini Piknik esetében is. A kerület kulturális életét figyelemmel kísérő helyi lakosok előtt jól ismert, hogy az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Lakóközösségi Napok, az Angyalföldi Utcazenei Fesztivál, a játszótéri programsorozat, és a többi, hagyományosnak számító szünidei rendezvény változó helyszínei szinte az egész kerületet lefedik. 

 

A Jászai Mari tér eddig kivételnek számított: az évi két alkalommal megrendezett Bringás Reggeli volt az egyetlen olyan kerületi esemény, amely érintette ezt a pompás természeti adottságokkal, és fontos helytörténeti jelentőséggel bíró közparkot. Az idén azonban megszületett, és meg is valósult a hagyományteremtő ötlet.

A néhány nappal az Angyalföldi Utcabál (augusztus 25.,Dagály utca), bő két héttel a szeptember 7-én sorra kerülő Pozsonyi Piknik előtt megrendezett Mini Piknik a jelek szerint nagy népszerűségre számíthat.

A Jászai Mari tér kerületünk egyik déli kapuja. Közlekedési csomópont, átmenő gyalogos forgalma jelentős nagyságrendű. A téren áll az a hatalmas platánfa, amely alatt egykor szívesen pihent a Radnóti házaspár, és amely néhány évvel ezelőtt szép sikert ért el a nemzetközi Év Fája versenyen. A park szélén csobogó szökőkút, a lombok alatt nyújtózó, szépen gondozott gyepfelület és a téren található kényelmes utcabútorok a hétköznapok forgatagában is szinte tálcán kínálják a néhány perces kikapcsolódás minden szükséges feltételét. 

 

A Mini Piknik azonban egyértelműen bebizonyította, hogy a tér, adottságainál fogva alkalmas a nagyobb sokaságot vonzó programok megrendezésére is.

A 16.00 órai kezdettel megrendezett kulturális esemény rendkívül gazdag volt a legkülönbözőbb korosztályok kikapcsolódását szolgáló programokban. A házigazda, egyúttal műsorvezető és ceremóniamester szerepét betöltő Pál Attila az első perctől a program zárásáig gondoskodott arról, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb szórakozási lehetőséget. 

Az ezúttal is nagy sikert arató Szerencsekerék, és az egymást váltó színpadi produkciók között a gyerekek vehették birtokba a világot jelentő deszkákat, ahol kedvükre táncolhattak, énekelhettek, tornázhattak Pál Attila avatott irányításával. A Prevenciós Központ meglepetéssel is készült erre az alkalomra: az ügyességi játékokon elnyert tallérokért a program résztvevői a megszokott és kedvelt ajándéktárgyak mellett frissen sütött pozsonyi kiflit kaphattak a Previ munkatársaitól. 

 

Akinek ez nem lett volna elég, az is elégedetten csettinthetett a minden résztvevő számára díjmentesen biztosított ásványvíz, és a roskadásig megpakolt gyümölcsös asztalok láttán, amelyekről ki-ki gusztusa szerint választhatott magának a pirosan mosolygó almahegyek és a zamatos szőlőfürtök kínálatából.

A rendkívül gazdag programkínálat minden elemét szinte lehetetlen lenne felsorolni, feltétlenül említést érdemel azonban a nagy sikerű, közös vonatozással végződött Zumbabemutató, a mini légvár, a csillám tetoválás és a látványos eredményeket produkáló arcfestők teljesítménye – hogy a gyerekek által mindenhová követett lufihajtogató bohócról, a néptánc bemutatóról, a pólófestésről és a többi kézműves foglalkozásról most ne is essék szó. 

Az eseményre a Katus Attila aerobik világbajnok által vezetett, 18.00-tól 19.00 óráig megrendezett, rengeteg embert mozgásra késztető közös torna tette fel a koronát, amely emlékezetes, és méltó módon zárta a Mini Piknik első rendezvényének programját.

Tekintse meg galériánkat!

 

Képgaléria