Neked Nap az Ifjúság Európai Éve jegyében

Két éves, kényszerű kihagyás után szeptember 20-án, a Gyermekek és az Európai Kultúra Világnapján, a József Attila Művelődési Központban és az intézménynek otthont adó téren a XIII. Kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat a Prevenciós Központ közreműködésével ismét megrendezte nagy múltra visszatekintő Neked Nap című programját.

A Previ és a GYIÖK együttműködésével megvalósuló események sorát ebben az esztendőben május 7-én, a Gyermek téren megrendezett EU Party nyitotta meg, különös tekintettel arra, hogy 2022 évet az Európai Unió az Ifjúság Európai Évének nyilvánította. Az eseményről ide kattintva olvashatja el tudósításunkat: http://bolcsodek.bp13.hu/fomenu/cimlap/eu-party-a-gyermek-teren.html.  Mint az Unió nyilatkozatában olvasható, ez a kezdeményezés azt a célt szolgálta, hogy mindenkiben tudatosulhasson „milyen fontos szerepet játszanak  az európai fiatalok a jövő építésében és egy környezetkímélőbb, befogadóbb és digitalizáltabb Európai Unió létrehozásában”. Az Ifjúság Európai Évével kapcsolatos információkat ezen, az EU által létrehozott portálon olvashatják el honlapunk látogatói:  https://youth.europa.eu/year-of-youth_hu.

 

A Previ és a GYIÖK együttműködésének eredményeként a nyár folyamán lebonyolított Lakóközösségi Napokon, a Barátság Napján és más önkormányzati rendezvényeken is elérhetőek voltak az Ifjúság Európai Éve projekt kiadványai, információs anyagai, a két szervező mindent megtett az Európai Unió által meghirdetett célkitűzések népszerűsítéséért.

A Neked Napon az Eötvös, a Herman, a Hegedüs, a Hunyadi, a Prizma, a Tomori, és a Vizafogó általános iskolák diákjaiból álló csapatok versenyét dr. Tóth József polgármester nyitotta meg, majd a diákok a József Attila téren kialakított 13 állomáson mérték össze tudásukat „európai kultúra a XIII. kerületben” és környezettudatosság témakörben.

Az eseményen Holopné Schramek Kornélia és Csiga Gergely alpolgármesterek mellett megjelentek a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat tisztségviselői, és az önkormányzat képviselő-testületének több tagja, közöttük Kantulyné Csata Zsuzsanna Képviselővel, aki korábban maga is a GYIÖK diákpolgármestere volt.

Az eredményhirdetésre a Felelős Iskola Díj átadásával egy időben kerül majd sor. Tekintse meg galériánkat!

 

 

Képgaléria