VII. Nyílt napját rendezte meg a húsz éves Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Május 4-én, alapításának huszadik évfordulóján Nyílt napot rendezett a XIII. Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Prevenciós Központ zsúfolásig megtelt aulájában helyet foglaló szakemberek ezúttal a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos pszichiátriai tapasztalatokról, a betegség által kiváltott mentális zavarokról, valamint ezek kezelésének lehetőségeiről kaptak tájékoztatást az elhangzott előadásokból.

 

Az eseményen megjelent szakembereket, akik között ott volt a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője Lányi Zsolt rendőr alezredes, Varga Zsanett, az önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Művelődési bizottságának elnöke, Takács Ferenc, az Angyalföld Polgárőr Szervezet Elnöke, valamint a rendező intézmény, a Szociális Szolgáltató Központ és a polgármesteri hivatal számos munkatársa is, Németh Borbála, a Prevenciós Központ intézményvezetője köszöntötte, aki ezt követően felolvasta az akadályoztatása miatt távol lévő Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, a KEF elnöke Nyílt napra írott levelét.

Az egybegyűltek üdvözlését követően Holopné Schramek Kornélia levelében emlékeztetett arra, hogy immár hetedik alkalommal találkoznak a KEF tagszervezeteinek képviselői, és együttműködő partnereik reprezentánsai abból a célból, hogy kicseréljék szakmai tapasztalataikat, növeljék együttműködésük hatékonyságát, és megbeszéljék aktuális feladataikat a kábítószerek használata és terjesztése ellen folytatott küzdelemben. Ebben az esztendőben ünnepeljük a huszadik évfordulóját annak, hogy Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat szakmai és civil szervezetekkel összefogva létrehozta a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot. Nem lehet túlbecsülni az elmúlt két évtized együttműködésének, együtt gondolkodásának eddigi eredményeit, amelyek megbízható és szilárd alapot teremtenek a közös munka folytatásához. Többszörösen igazolódott a KEF filozófiájának helyessége: a drogprevenció területén csak szoros együttműködéssel, közös munkával léphetünk tovább, és érhetjük el kitűzött céljainkat – szögezte le a KEF elnöke. Holopné Schramek Kornélia levelének végén eredményes, jó munkát kívánt a Nyílt nap résztvevőinek, és a KEF valamennyi partnerének jókívánságait fejezte ki a szervezet fennállásának huszadik évfordulója alkalmából.

A Nyílt nap első előadója dr. Sófi Gyula, a Heim Pál Gyermekkórház osztályvezető főorvosa, igazságügyi gyermekpszichiáter és gyermekgyógyász szakértő volt, aki a „Covid-19 pandémia alatti droghasználati változások serdülőknél” címmel adott tájékoztatást a fertőzést követő poszttraumás tünet együttesről, és kezelésének módszereiről. Mint elhangzott, a szakemberek tapasztalatai szerint a nyitott, extrovertált fiatalok sokkal rosszabbul reagáltak a pandémia által szükségessé tett bezártságra, mint a befelé forduló, introvertált gyerekek, akik amúgy is kerülik mások társaságát. 2019 második felétől számottevően nőtt, mintegy három-, négyszeresére duzzadt a szerhasználók száma a korábbiakhoz képest. Dr. Sófi Gyula figyelmeztetett arra, hogy a szerhasználat nem áll meg a kapu drogoknál: a legtöbben tovább lépnek, és az ördögi körből már nagyon nehéz a kiszállás.

A Nyílt nap következő előadója Erős Mónika jelzőrendszeri tanácsadó volt, aki „A gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékony működése” címmel tartotta meg nagy érdeklődéssel kísért előadását. Az elhangzottak felhívták a figyelmet a jelzőrendszer megbízható, folyamatos működésének jelentőségére, a jelzések értékelésének és elemzésének fontosságára, és felhasználásuk módozataira, eszközrendszerére.

 

A következő előadó, Szabó Tünde megbízott vezető asszisztens, szociális munkás, a KEF szakmai társelnöke „A Covid-19 pandémia okozta mentális zavarok – Post Covid-19 szindróma kezelésének módszerei” című előadásában rámutatott, hogy a post Covid szindrómának nevezett megbetegedés ellen csak alaposan átgondolt, összetett, a beteg együttműködésére és aktivitására épülő gyógymóddal van lehetőség. Ebben éppen olyan fontos szerep jut a precízen kidolgozott, és betartott napirendnek, mint az autogén tréningnek, a relaxációnak, és a csoportos terápiának.

 

A Prevenciós Központ által szervezett 7. KEF Nyílt nap a szervezet szakmai társelnöke, Szedmák Eszter előadásával zárult, amelyet „Drogprevenciós programok a Prevenciós Központban: Nappali utak című film bemutatása” címmel hallgattak meg az egybegyűltek. Mint elhangzott, a Tudattörő szabaduló szoba, az Éjszakai utak, és a Kösz, jól vagyok című drogprevenciós interaktív filmek után elkészült a Nappali utak című, professzionális színészek, és amatőr közreműködők részvételével, Németh Dóra rendező által forgatott új film is, amelynek jelenleg a fiatal nézők által történő tesztelése folyik. Az alkotást, amelynek ezúttal az előzetesét tekinthették meg a tanácskozás résztvevői, várhatóan ez év szeptemberében láthatják majd a nézők.

A Nyílt nap hivatalos programját lezárva Németh Borbála intézményvezető köszönetet mondott a rendezvény közreműködőinek, majd a KEF társelnökeivel közösen felvágta a szervezet huszadik születésnapjára készült, impozáns méretű tortát, amelyet az esemény előadói és közönsége együtt fogyasztottak el.