Köszöntjük honlapunkon!

 

Tisztelt Szülők!   A koronavírus-járvány terjedése miatt a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (II.) szóló 45/2020. (III.14.) Kormány rendelet 2. §-a döntött arról, hogy a bölcsődei, valamint az...

A Kormány és Budapest Főváros Önkormányzata döntése értelmében, az influenza fertőzés kockázatára tekintettel a március 15-i központi ünnepség, és a Fővárosi Önkormányzat megemlékezése is elmarad. A megelőzés és a lakosság biztonsága érdekében a XIII. Kerületi Önkormányzat is úgy döntött, hogy hagyományos március 15-i megemlékezésünket sem a Vígszínháznál, sem a Béke téren az idei évben nem tartjuk meg. Bár az állami, a fővárosi...

Mivel március 8-ika, a Nemzetközi Nőnap ünnepe ebben az esztendőben vasárnapra esett, a kerületi önkormányzat és intézményeinek férfi munkatársai a hét utolsó munkanapján, március 6-án, pénteken köszöntötték a szebbik nemhez tartozó munkatársaikat, és a kerületben élő lányokat, asszonyokat, édesanyákat, kis-, és nagymamákat.     A nőnap megünneplésének története az amerikai kontinensre, New York utcáira vezeti az...

Kedves Leányok, Asszonyok! A Nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet Magyarországon 1948 óta minden évben megünneplünk március 8-án. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat a kerület tíz területen köszönti a hölgyeket, 2020. március 6-án 7:00 és 9:00 között. Helyszínek: Szent István park Dráva park Tüzér 56-58. Béke tér Béke út - Fiastyúk utca kereszteződés Dagály utca -...

Február 27-én, a Prevenciós Központ HÍD Család- és Gyermekjóléti Központjának szervezésében, Gyermekvédelmi Tanácskozás címmel szakmai tanácskozásra került sor a Polgármesteri Hivatal Testületi Tanácstermében. Az eseményen Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, Nagy Péter a képviselő-testület Szociális, Egészségügyi és Művelődési bizottságának tagja, dr. Paál Péter György rendőr ezredes, a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság...

Mindeddig példátlan akcióval hívta fel a kerületi lakosság figyelmét a környezettudatos magatartás fontosságára a polgármesteri hivatal Szociális és Köznevelési osztálya: a Prevenciós Központ és a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. munkatársainak közreműködésével a kerület óvódásai által készített színes virágokkal borítottak be két, beépítés előtt álló, korábban ismételten lim-lommal elborított önkormányzati telket.    ...

Bár kétségtelenül mind többen várják, hogy megegye végre a kutya a telet, a tavaszt megelőzően nem mondhatunk le a farsangi időszak mulatságairól. A február 18-án, a Radnóti Miklós Művelődési Központ Színháztermében megrendezett Szépkorúak Farsangja a farsangi rendezvények egyik legnagyobb múltra visszatekintő, hagyományőrző kerületi eseményeinek egyike.       A kerületi idősek klubhálózatának tagszervezeteit...

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ állást hirdet az alábbi pozícióba: kisgyermeknevelő A meghirdetett állás részletes leírását, pályázati feltételeket a mellékletben olvashatják. Várjuk a jelentkezéseket!

Közismert tény, hogy az elmúlt két és fél évtizedben Budapest Főváros XIII. Kerületében több szociális bérlakás épült, mint Magyarország más településein összesen. Február 11-én, a Jász utca 72. szám alatti önkormányzati tulajdonú telken újabb, ezúttal 35 lakásos bérház alapkő letételére került sor. Az ünnepi eseményen dr. Tóth József polgármester emlékeztetett arra, hogy a kerületi önkormányzat hosszú távú kerületfejlesztési...

Archív lapok