Köszöntjük honlapunkon!

 

Kezdd velünk az iskolát! címmel, feszültségoldó és kedvcsináló programmal várta a nyári vakációt maguk mögött hagyó, iskolába készülődő kerületi gyerekeket a Prevenciós Központ augusztus 30-án pénteken, a Polgármesteri Hivatal szomszédságában lévő Béke téren.     Minden felnőtt jól emlékszik arra a torokszorító érzésre, amely gyerekkorunkban a nyár elmúltával, az iskolakezdés előtt keríti hatalmába az embert… Vége a...

Augusztus 29-én csütörtökön, a Gyöngyösi sétányon került sor a 2019. évi Lakóközösségi Napok hetedik, és egyben utolsó előtti programjának megrendezésére. Az esemény mintegy esszenciáját adta a kedvelt és sokak által látogatott programsorozat idei rendezvényeinek: trópusias időjárási körülmények, rengeteg látogató, jókedvű rendezők és közreműködők, és gyakran felhangzó önfeledt kacagás jellemezte ezt a nyárvégi kulturális programot is,...

Ének az esőben…

Alaposan elverte a port augusztus 26-án a délutánra érkezett, a Szent István parkot szinte alkonyati félhomályba borító eső, aminek ezúttal kevesen örültek: éppen erre az időre esett ugyanis a nyári játszótéri programsorozat záró rendezvényének lebonyolítása. De hiába szakadt az égi áldás, a gyerekek és szüleik nem adták fel, mindössze a felkínált játéklehetőségek egy részéről kellett lemondaniuk a kicsiknek.       ...

  Akik jártak már legalább egyszer is az idén immár 27. alkalommal megrendezett  Angyalfolki  Utcabálon, maguk is tanúsíthatják: az eseményről vaskos könyvet kellene írni ha  azt  szeretnénk, hogy egyetlen szín se hiányozzon a beszámolóból. Olyan kulturális program ez, amelyben mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb kikapcsolódási formát, a karon ülő csecsemőtől a tiszteletre méltó aggastyánig.   ...

Augusztus 21-én délután kultúrtörténeti jelentőségű eseménynek lehettek tanúi mindazok, akik a Prevenciós Központ és a SKult13 Kft. meghívását elfogadva részt vettek a Jászai Mari téren megrendezett Mini Pikniken. A rendezvény egy hagyományteremtő sorozat első állomása volt: a rendezők szándéka szerint ezentúl a Mini Piknik a kerület nyári kulturális programjának integráns része lesz.      Köztudomású, hogy a nagyszerű...

2019. augusztus 29-én, csütörtökön 9.00-13.00 óra között ingyenes ruhabörzét tartunk a Prevenciós Központban.  Várjuk az érdeklődő kerületi lakosokat!

  Az idei nyár egyik legszebb, legmelegebb napján, augusztus 15-én került sor a hagyományos  Previ  Nap megrendezésére a Prevenciós Központban, ahol a változatos szórakozási, kikapcsolódási formák mellett Karácsonyi Zoltán százötven adagos, különleges recept szerint készített lecsója várta a vakációzó diákokat, és a városrész  más  lakóit.     A program egyik legnépszerűbb...

–Nem hittem volna, hogy a XIII. kerületben ilyen sok gyönyörű hely található! –mondta az őszinte elismerés hangján Katus Attila   hatszoros világ-, kétszeres Európa bajnok sportaerobik edző, szakoktató augusztus 14-én, a Rákos patak Hajdú utcai torkolatában kialakított, új parkban megrendezett szabadidős rendezvényen, közvetlenül a színpadra lépését követően. A világbajnoknak kétségtelenül igaza van, amit az is bizonyít, hogy jól...

  Augusztus  8-án  csütörtökön a hatodik állomásához érkezett a 2019. évi Lakóközösségi Napok programsorozat: ezúttal a  Kárpát  utcai játszótérre várták a szervezők és a közreműködők a városrész kikapcsolódásra vágyó lakosságát.     Ahogy az idei, szeszélyes nyáron megszokhattuk már, ezúttal is tartani lehetett attól, hogy elveri az eső a rendezvény résztvevőit. A...

2019. augusztus 15-én csütörtökön 15.00-18.00 óra között várunk mindenkit a Prevenciós Központ udvarára egy közös délutánra! Többek között lesz elektromos kisautózás, szerencsekerék, kerületi totó, talléros játék. A jó hangulatról Pál Attila, illetve Karácsonyi Zoltán képviselő úr finom bográcsa gondoskodik. 17.00 órától fellép a Sunset Lux zenekar. Szeretettel várunk mindenkit!

Archív lapok