Köszöntjük honlapunkon!

 

2015. július 17-én, a nagy meleg ellenére még a szokásosnál is több fiatal látogatott el a Prevenciós Központ Tini Discójába, így igazán tetőfokára hághatott az amúgy is mindig nagyon jó hangulat.

A hétfőnként 18.00 órától megrendezésre kerülő PreviDance (Previ Hip-Hop) foglalkozás egyre több fiatalt vonz a Prevenciós Központba, akik minden alkalommal egyre ügyesebb mozdulatokkal örvendeztetik meg egymást és természetesen saját magukat is.

2015. július 9-én, a Gyöngyösi sétányon került megrendezésre a közkedvelt Lakóközösségi Napok rendezvénysorozat soros állomása, melyen ismét nagyon jól érezhették magukat a rendezvényre látogató lakosok.

A Prevenciós Központ nyári táborának drámapedagógiai hetében a táborlakók minden nap különböző drámapedagógiai játékban és foglalkozáson vehettek részt, mellyel nem csak a drámajátszást, de saját képességeiket is próbára tehették, emellett társaik tehetségét is megismerhették.

A Prevenciós Központ nyári táborának 2015. június 29-től július 3-ig tartó hete számos izgalmas programot tartogatott a szünidőző gyerekek számára. Többek között közös pizzasütés, McDonalds-ban ebédelés, és egy kalandos nap az Eleven Parkban, ami folyamatos izgalomban tartottak a vakációzó fiatalságot.

Tisztelt Kerületi Állampolgárok! A Magyar Fül-Orr-Gégeorvosok Egyesülete a daganatok napja alkalmából ingyenes fej-nyaki rákszűrési vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálatokat MH Egészségügyi Központ - régi "MÁV-kórház", 1062 Budapest, Podmaniczky út 109-111.) és Fül-orr-gégészeti Szakrendelőnkben (MH Egészségügyi Központ - régi "Honvéd Kórház", 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44.) 2015. 07. 24. pénteken délelőtt, előzetes telefonos előjegyzés alapján végzik el.

Zenét kedvelők, énekelni szeretők jelentkezését várjuk a 2015. július 13. és 17. között ismét megrendezésre kerülő Zenei Szikra hétre. Előre láthatóan 10 fős csoport keretében zajlik majd a foglalkozás, melyre jelentkezni 2015. július 6-ától lehet a Prevenciós Központban.

A Prevenciós Központ nyári táborának második hete a Zenei Szikra hét nevet viselte, melynek keretében Keleti András (a Budapest Bár énekese, a Colorstar frontembere) és Horváth Márk (a Pankastic zenésze) terelgette a táborozó ifjú tehetségeket a zene világának parkettjén.

Ismét fergeteges hangulatban telt a közkedvelt Previ Buli a Prevenciós Központ Stúdió termében 2015. június 26-án, ahol egyre népesebb tini társaság gyűlik össze kéthetente péntekenként.

2015. június 24-én került megrendezésre a XIII. kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Nyílt napja a Prevenciós Központban (1134 Budapest, Tüzér u. 56-58.), melynek vezérfonala a XIII. kerületi Gyermek- és Ifjúsági Kerekasztal (GYIKA) formális megalakulása (2015. június 23.), a Drogellenes Világnap (2015. június 26.) és nem utolsó sorban a XIII. kerületi Mentálhigiénés és Drogstratégia képviselő-testület előtti megtárgyalása és elfogadása a...

Archív lapok