Köszöntjük honlapunkon!

 

2015. április 23-án került megrendezésre a Lakóközösségi Napok programsorozat idei második állomása, a Dráva utcai játszótéren. A rendezvény jó hangulata több száz érdeklődőt vonzott a helyszínre ezen a gyönyörű napos délutánon, ahol valamennyi korosztály számára érdekes programokkal készültek a szervezők.

A gyermek hároméves korától óvodai nevelésben való részvételi kötelezettsége törvényi előírás szerint a 2015/2016. nevelési évben kezdődik, melyre az előjegyzés ideje: 2015. május 4-8. A szülői kötelezettség teljesítése alól a szülő kérelmére az önkormányzat jegyzője adhat felmentést, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Prevenció Stúdió vs. Drog című nyertes pályázat keretében többek között lehetőségünk nyílt a Prevenció Stúdió tárgyi adottságainak fejlesztésére, bővítésére, valamint hat darab Previ Info (kamaszok által szerkesztett) újság megjelentetésére, amit a pályázat befejeztével is szeretnénk folytatni. A másik pályázatunk lefolytatása szintén az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre, mely a XIII. kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) működését támogatta.

Bölcsődék Napja

Az első magyar bölcsőde 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt, biztosítva számukra a szakszerű, és egészséges szociális fejlődésüket támogató gondozást, illetve a napközbeni biztonságos környezetet, mindezekkel nem utolsó sorban lehetővé téve az anyák újbóli munkába állását. E jeles nap előtt tisztelegve 2010. márciusában a Szociális és Munkaügyi Minisztérium április 21-ét a Bölcsődék napjává nyilvánította.

Ismét Lakóközösségi Napra várjuk a Dráva utcai játszótér (XIII. kerület Dráva u. 3.) környékén lakókat és az arra járókat egy kis kikapcsolódásra április 23-án (csütörtökön), 15.00 és 19.00 között, ahol szabadtéren sátrakban és színpadon lesznek programok gyerekeknek felnőtteknek.

  A Prevenciós Központban 2015. április 14-én, közel 70 közfoglalkoztatott részvételével került megrendezésre a veszélyes hulladékok (intravénás droghasználatból származó hulladék) szakszerű gyűjtéséről szóló képzés, ahol a jelenlévők a magyarországi kábítószerhelyzetről, az intravénás szerhasználatról és a közös fecskendő használata miatt terjedő vírusfertőzésekről is hasznos információkat hallhattak. A tájékoztatás mellett a...

A HÍD Családsegítő keretein belül 2014. novembere óta működő Háló csoport minden hónap első szerdáján, 14.00 és 16.00 között várja az érdeklőket jó hangulatú foglalkozásaira.

Archív lapok