Köszöntjük az édesanyákat!

Ebben az esztendőben május első vasárnapja, amelyet e kedves családi ünnep kijelölt napjának tekintünk, a hónap 5. napjára esik: ezen a napon köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat is.

 

 

 

Az édesanyák napjának megünneplésére először az ókori Görögországban került sor. A jeles napon eredetileg a tavaszt köszöntötték a görögök, majd az ünneplés kiterjedt Rhea, az istenek anyjának köszöntésére is, vele együtt pedig valamennyi édesanya felköszöntése a tavaszi ünnepkör szerves részévé vált. Az 1600-as évektől Nagy Britanniában is meghonosodott és hagyománnyá érett az édesanyák felköszöntésének szokása, majd a sorban az Amerikai Egyesült Államok következett, ahol első ízben 1872-ben került sor az anyák megünneplésére.

Napjainkban a világ legtöbb országában önálló ünnepnapot szentelnek az anyák köszöntésének, azonban országonként eltérő időpontokban. Valamennyi ünnepnapban közös vonás, hogy ez alkalommal a kicsi és a felnőtt gyerekek, a dédunokák és unokák a szeretet kifejezésének ezernyi jelével fordulnak az ünnepeltek felé, hogy köszönetet mondjanak nekik megszületésük csodájáért, a gondozásukkal és felnevelésükkel járó áldozatos, önzetlen, és semmi mással nem pótolható, szeretetbe oltott fáradozásért.

Ezen a szép ünnepen egy nagyon szép verset ajánlunk honlapunk látogatóinak figyelmébe, amelyet bizonyára örömmel fogadnak majd az ünnepelt édesanyák, nagymamák és dédnagymamák.

 

Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön, 
a te kezed jó Anyám 
Rettentő semmi mélyén álltam 
közelgő létem hajnalán; 
A te két kezed volt a mentőm 
s a fényes földre helyezett 
Add ide, - csak egy pillanatra 
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg 
a napnak étkét, italát. 
Ez a kéz vállalt életére 
Gyilkos robotban rabigát, 
Ez tette éltünk nappalokká 
A nyugodalmi perceket. 
Add ide, - csak egy pillanatra 
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett, 
Ha éjsötétbe dőlt a föld, 
Hányszor csordult a bánat könnye, 
Amit szememről letörölt, 
Hányszor ölelt a szent kebelre, 
Mely csupa, csupa szeretet! 
Add ide, - csak egy pillanatra, - 
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha-néha 
El is tévedt az igaz út, 
Ujjaid rögtön megmutatták: 
Látod, a vétek szörnyű rút! 
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy egykor 
Feledni bírnám ezeket!. . . 
Add ide, - csak egy pillanatra 
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy így drága két kezeddel 
Soká vezess még, adja ég. 
Ha csókot merek adni rája 
Tudjam, hogy lelkem tiszta még. 
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában 
A szent jövendő nem veszett! 
Add ide, - csak egy pillanatra 
Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön, 
A te két kezed, jó Anyám! 
Mindenki áldja közeledben: 
Hát én hogy is ne áldanám?! 
Tudom, megáldja Istenünk is, 
Az örök Jóság s Szeretet! 
Némán, nagy, forró áhítattal,

Csókolom meg a kezedet!