Köszöntsük az édesanyákat!

Május első vasárnapja: Anyák napja ünnepe. Ezen a napon köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat, akik megajándékoztak bennünket az élettel, és a feltétel nélküli, egész életünkre szóló gondoskodásukkal és szeretetükkel.

 

Bár a világ legtöbb országában van ünnepnapja az édesanyáknak, ezek a napok más-más dátumra esnek. Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt rendezte meg az első ünnepet 1925-ben, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva, amerikai mintát követve, ahol 1872-ben, Bostonban került sor az első ünnepi eseményre. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó Anyák napját, ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.” 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.

 

Az ünnep családi megszervezéséhez, a bölcsődések és az óvodások felkészüléséhez hagyományosan nagyon sok segítséget adnak a kerületi gyermekintézmények, a bölcsődék és az Egyesített Óvoda munkatársai – ebben az évben azonban sajnos nem számíthatunk a közreműködésükre. A járványveszély miatt ezúttal az édesapákra, nagypapákra, és a nagyobb testvérekre vár az a feladat, hogy a családok legkisebb tagjait felkészítsék az anyák, nagymamák, dédnagymamák köszöntésére, ráadásul olyan módon, ami nem veszélyezteti a távol élő nagyszülők egészségét.

 

Ebben a helyzetben a telefon, és az internet segítségével igénybe vehető szolgáltatások juthatnak szerephez. A legfontosabb, hogy egyetlen gyermek, egyetlen unoka se feledkezzen meg az ünnepeltekről, akiknek mindannyian egész életünkben tartozni fogunk szerető gondoskodásukért. Szeretetünk és ragaszkodásunk kifejezéséhez nincs szükség különösebb eszközökre: jól jöhet egy-egy szépen elkészített rajz, egy kis dal, vagy vers, és bizonyára az is jól eshet édesanyánknak, ha helyre rámoljuk a holmijainkat, rendbe tesszük a játékpolcot, vagy segítünk mosogatás után eltörülgetni, esetleg részt vállalunk a lakás kitakarításában… Honlapunk látogatóit egy szép költeménnyel köszöntjük ezen a napon.

 

József Attila

Nem tud úgy szeretni

 

Nem tud úgy szeretni a világon senki,
mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.