Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat szociális intézménye
Akadálymentes változat

Keresés

2019. Július
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Címlap

 

Egy kiválóan sikerült pályázat képei2019.06.25

  „A megvalósítás minősége és a módosítások kitűnően sikerültek” – állapította meg az a bizottság, amelynek célja a 2018. évben a Főpolgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Főosztálya által meghirdetett Környezetvédelmi Alap pályázat eredményének ellenőrzése volt június 20-án, helyszíni bejárás keretében, a pályázó Egyesített Óvoda Zöld Ág Tagóvoda, és a pályázat másik résztvevője, a Boribon bölcsőde területén. ...

Vizuális kapcsolatok - negyedszer2019.06.24

Június 20-án csütörtökön, a Prevenciós Központ Tüzér utcai kertjében került sor a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat támogatásával létrehozott Vizuális kapcsolat című, négy részből álló programsorozat negyedik, egyben befejező állomására.       Ahogy a programsorozat korábbi eseményein megszokhattuk már,...

Megnyílt a nyári napközis tábor!2019.06.20

Mint már korábban jeleztük, a terveknek megfelelően, június 17-én hétfőn megnyílt a Prevenciós Központ 2019. évi nyári napközis tábora, ahová szeretettel  várnak minden XIII. kerületi, 8-14. életév közötti gyermeket. A jelentkezés módjáról és feltételeiről az érintett szülők részletes tájékoztató anyagot találnak ide kattintva. A tábor vezetőjét, a Prevenciós Központ munkatársát, Németh Borbálát a napközis tábor napirendjével,...

Lendületbe jövünk – Katus Attila világbajnokkal2019.06.20

A Prevenciós Központ ebben az évben is megrendezi a korábban már nagy sikert aratott, „Lendületben a kerület” című aerobik programsorozatot, amelynek állomásain ebben az esztendőben is Katus Attila hatszoros világ-, kétszeres Európa bajnok sportaerobik edző, szakoktató várja az egészséges életmód híveit.       A program első rendezvényére június 19-én, a Szent István parkban került sor, ahol a kedvezőtlen előzmények és...

Paintballozás az ifjú polgárőrökkel2019.06.14

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségénél elnyert pályázat keretében és a XIII. Kerületi Önkormányzat támogatásának köszönhetően a Prevenciós Központ szociális munkásai, akik egyben polgárőrök is ismét paintballozni vitték az Angyalföld Polgárőr Szervezet ifjú polgárőreit. A program során a  helyes fegyverhasználat mellett, nagy hangsúlyt fektettünk a csapatépítésre is.  

Vizuális kapcsolatok az Országbíró sétányon2019.06.14

Június 13-án, az Országbíró sétányon került sor a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat támogatásával létrehozott Vizuális kapcsolat című, négy részből álló programsorozat harmadik állomására.     A hőségriasztás ellenére ezúttal is nagyon sok érdeklődő kereste fel a programsorozat közreműködőinek sátrait, hogy választ...

Gyereknap a Boribon Bölcsődében2019.06.14

Bár a Nemzetközi Gyermeknapot hagyományosan május utolsó vasárnapján ünnepeljük hazánkban, ebben az esztendőben a május végi, napokon át tartó hűvös, felhőszakadásokkal tarkított időjárás több kerületi bölcsődét is az ünnep elhalasztására kényszerített. A Boribon bölcsődében június 12-én, szerdán került sor a gyermeknap megünneplésére: nem is akármilyen körülmények között!     A bölcsőde napfényben fürdő...

Irány a Dagály!2019.06.14

Július 15-ig pályázhatnak a kerületi lakosok 2 alkalomra szóló (1-1 darab) felnőtt, és a családban lévő 3-14 éves korú gyermekek számának megfelelő voucher igénylésére. A belépőket a nyári iskolai szünidőben, június 15 és augusztus 31 között lehet beváltani a népszerű Dagály Strandfürdő és Uszodában.     Tekintettel arra, hogy a pályázat csak az önkormányzat által megvásárolt belépőjegyek erejéig szól, érdemes...

Felhőtlen kikapcsolódás – a Vizafogó sétányon2019.06.11

Június 6-án, a Vizafogó sétányon került sor a 2019. évi 3. Lakóközösségi Nap megrendezésére, amely ezúttal is rengeteg érdeklődőt vonzott. A baljós előjelek, a felhőszakadással fenyegető meteorológiai prognózis ellenére a gazdag programot kínáló rendezvény látogatói felett ezúttal nem nyíltak meg az ég csatornái, az időjárás mindvégig kegyes volt a kikapcsolódásra vágyó közönséghez.       A Lakóközösségi...

Gratulálunk a kitüntetett pedagógusoknak!2019.06.04

Június 3-án, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ színháztermében, bensőséges hangulatú ünnepség keretében átadták a 2019. évi „Az Év Pedagógusa” díjakat, amelyeket a hagyományoknak megfelelően, kiváló munkája elismeréseként ezúttal is öt szakember vehetett át dr. Tóth József polgármestertől és Holopné Schramek Kornélia alpolgármestertől.   Mint ismeretes, az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban...

<< <   2 / 50   > >>
Archív lapok